NAB 2017 – 1. nap

NAB 2017 – 1. nap

Azt hiszem, a vegasi hotelek azért vannak, hogy a földszinten lévő kaszinók vendégei időnként tudjanak pihenni. Hogy a nyert (vagy még el nem elvesztett) pénzüket az emberek ne vigyék el, a vendéglátó ipar teljes skálája elérhető egy ilyen hotelben, az all-you-can-eat vendéglőtől a steakhouse-on át a különféle show-ig. Meg természetesen Starbucks és hamburger.

Reggeli után a Convention Center felé vettem az irányt a kocsival, a neten keringő hírek ellenére ingyen tudtam parkolni a Westgate hotel parkolójában, ami folytonosan össze van nőve a kiállító térrel. Megszereztem a bagde-emet és elindultam felfedezőútra. Az első napra a Central Hall-ba szerveztem minden találkozót, és a North Hall egy részére maradt még időm délután.

A Central Hall bejárata

A kiállításokon első körben mindig trendeket próbálok felfedezni. Próbálok kialakítani magamban egy képet arról, hogy merre tart a piac, mik az új vagy egyre szélesebb körben terjedő technológiák. A 4k/UHD már nem számít újdonságnak, valamilyen formában szinte mindenki támogatja. Emellé jön be egyre határozottabban (és egyre több szabvány kezdeménnyel) a HDR, támogatják a kamerák, a megjelenítők, a feldolgozó eszközök, a teljes kép lánc. A másik évek óta megfigyelhető irány az IP térhódítása. Audió téren már egy ideje létezik az AES67 szabvány, ami kompatibilissé teszi egymással a többi piacon lévő szabványt (Dante, Ravenna, Livewire, stb.). Ezzel kísérleteztünk az elmúlt időben, érdekesek a tapasztalatok, egyszer talán erről is születik majd egy blog poszt. A videó téren most még elég nagy a káosz, az SMPTE-2022-6, Aspen, TR-03, VSF, NDI, NMI és társaik most még párhuzamosan élnek egymás mellett. A videós világ közös szabványa az SMPTE 2110 lesz, sőt már most minden nagy gyártó nagy betűkkel hirdette, hogy ők kompatibilisek ezzel a szabvánnyal. Az EBU standján volt egy 10-15 rack méretű rendszer összerakva az SMPTE 2110-et támogató összes gyártó eszközéből. Elég impozáns volt, persze azt nem tudni, hogy mennyit bajlódtak vele a gyártók, mire az úgy feléledt. Ennek ellenére beszélgettem olyan mérőműszer gyártóval, amelyik azt mondta, hogy nem hisz az IP-ben, és nem is tervezik a közeljövőben IP alapú műszer fejlesztését. Szerintem nem nekik lesz igazuk…

Gondolom nem csak engem, hanem mindenki mást is, aki valaha valahol véletlenül megadta az email címét, ellátnak a gyártók, online magazinok és kiállítás marketingesek hírekkel NAB és IBC előtt. Ez most olyan méreteket öltött, hogy az NAB előtti pár hétben az összes ilyen levelet olvasatlanul töröltem, mert telítődtem. Ezért is volt érdekes személyesen végigjárni a gyártókat, és megnézni az újdonságokat.

Kattintsanak a képekre az első napi standtúrához!

NAB 2017 – indulás és 0. nap

NAB 2017 – indulás!

Idén úgy esett, hogy a Studiotech-től egyedül mentem NAB-re. Amennyire egyértelmű a részvételünk az IBC-n, ősszel, Amszterdamban, annyi egyeztetés szokta megelőzni az NAB-s utazásokat. Az NAB-n részt venni egyrészt jó, mert hát Amerika, meg Las Vegas, és ott az embernek – mivel ügyfeleink is alaposan meg szokták gondolni a látogatást – bőven van ideje végig látogatni a gyártóinkat és beszélni pár szót mindegyikkel. Másrészről viszont NAB-re menni macerás, mert az ember sokat utazik egy rövid ottlétért, és az amerikaiak (európai szemmel nézve, Las Vegasban pedig valószínűleg különösen) elég furcsán működnek.

Az NAB hétfőn nyitott, én szombat estétől szerda estig voltam Vegasban. Hétfőtől szerdáig a kiállítást szaladtam végig, hiszen ezért mentem, a vasárnapom viszont szabad volt. Úgy döntöttem, hogy az akklimatizálódásra nincs jobb hely a Death Valley-nél, ami potom három óra autózásra van Las Vegastól.

A Wikipédia szerint „A Death Valley Nemzeti Park (magyarul Halál-völgy Nemzeti Park) a legszárazabb és legforróbb amerikai nemzeti park. Itt található Észak-Amerika legalacsonyabb pontja, Badwater-medence is, 86 méterrel a tengerszint alatt. Nevét 1849-ben, a kaliforniai aranyláz idején kapta bevándorlóktól, akik eltévedtek és majdnem odavesztek a völgyben. „[…] A Death Valley a Föld egyik legforróbb területe, száraz, sivatagos, az éves csapadékmennyiség a völgyben kevesebb mint 50 mm. A barátságtalan időjárás ellenére sokféle állat és növény otthona a terület. Még őshonos, csak itt élő halfaj is van némelyik vízforrásban. A változatos geológiai múltjának köszönhetően különleges természeti képződményekben is páratlanul gazdag.”

A terv az volt, hogy szombat este a repülőről leszállva elautózom a Death Valley-be, vasárnap ott kirándulok, este pedig visszamegyek Vegasba. A kaland San Francisco-ban kezdődött, ahova kb. 40 perc késéssel érkeztünk, a repülőről leszállva azzal fogadtak minket, hogy aki Las Vegasba megy, az fusson. Futottunk, betettek minket a diplomata sorba az Imigration-nél, aztán futottunk tovább nagy csomaggal, amit fel kellett venni (de nem ellenőrizték, mert siettünk). Végül elértük a gépet. A gépet, ami megvárt mindenkit, azt is, aki 20 perccel utánunk ért csak oda…


Toyota Yaris iA, ami igazából egy Mazda 2 sedan…

Vegasban este kilenc körül kaptam meg a kocsi kulcsát, a navi 4 órát saccolt a Panamint Springs-ig, ahol a szállásom volt. Végül nagyjából 0:30-ra értem oda. A Death Valley-ben érdekes volt vezetni, mert tök sötét volt, tényleg csak annyit lehetett látni amennyit a lámpa világított. Diana Krall Live in Paris albuma kellemes alaphangulatot adott a rodeónak. Másnap elcsodálkoztam pár helyen, hogy az út egyik oldalán sziklafal volt, a másikon meg szakadék, éjjel semmit nem érzékeltem ebből.

A szállás visszaigazoláson jelezték, hogy a recepció (a General Store a benzinkút mellett) este kilenc körül bezár, de ne aggódja, nyitva lesz a szobám, égni fog benne a lámpa, bent lesz a kulcs, és a General Store ajtajára ki fogják írni, hogy melyik az enyém. Leparkoltam a tök sötétben, láttam a cetliket az ajtón, odamentem éééésss… Nem volt a nevem egyik cetlin sem. Itt következett úgy fél óra pánik a sötétben, ahol nincs térerő (semennyi), se net (wifi volt, de jelszóval védve). Senki nem volt ébren, sehol. Aztán egyszer csak beugrott, hogy volt egy email, amiben megírták, melyik lesz a szobám. Megkerestem az email-t, majd a szobát (egy faháznak egy 2x3m-es szobája, plusz zuhanykabin). Nyitva volt, égett a lámpa, bent volt a kulcs. Úgy döntöttem, hogy 28 óra utazás után én ott aludni fogok.


A szobában éppen elfért az ágy meg a fürdőszoba.


Az ajtóból viszont klassz volt a kilátás. A szemben látható faházban is négy olyan szoba volt, mint az enyém.

 

NAB 2017 – 0. nap

Az einstandolt szobában aludni nem nagyon tudtam – a repülőn kiújuló náthám, a pániktól felpörgött idegeim és a para miatt, hogy mikor fog bekopogni, akinek a szobájában alszom -, ezért másnap reggel 7-kor már a recepción voltam. Ott megnyugtattak, hogy jó szobába mentem, tudtak rólam, csak elfelejtettek cetlit nyomtatni nekem. Innen is kösz! Cserébe volt all-you-can-eat reggeli 20 dollárért a vendéglőjükben. Miközben a rántottát ettem müzlivel, és feltehetően műholdas hátterű, igen lassú wifi-n próbáltam kommunikálni, azt hallgattam, hogy a szomszéd asztalnál ülő magyar Harley-s csapat merre fog motorozni aznap.

A Death Valley sivatagos és forró, én viszont egy hegylánccal kijjebb voltam, és egy hegyre terveztem felsétálni. Reggel a szálláson 20°C körül volt a hőmérséklet, amikor összecuccolva beültem az autóba, hogy elvezessek a Charcoral Klins-ig, ahonnan a kinézett túrám indult. Ott se volt melegebb, ezért a hosszúnadrágos túrázás mellett döntöttem, sivatag ide vagy oda. A túra, amit kinéztem 12km volt oda-vissza a Wildrose Peak-ig, ez elég kényelmesnek tűnt. Ami nem tűnt fel otthon, hogy 6km alatt felmegy az út 2092m-ről 2763m-re…

Charcoral Klins: 1879-ben épített szénégető kunyhók, amiket összesen 3 évig használtak. A közeli bányának volt szüksége nagy mennyiségű faszénre.

Az út sziklás, fás, aztán cserjés környezetben ment a hegytetőig, a szagok, a növények – főleg az első szakaszon – Horvátországot juttatták eszembe. Csak itt nem kaptam levegőt. A kirándulás, a magasság, a kialvatlanságom és a mindenemet elöntő nátha miatt eléggé teljesítménytúra jellegű lett. Viszont olyan csend volt körülöttem, amit legutoljára süketszobában hallottam. A lépéseim és a madarak voltak a leghangosabbak az egész út során. Volt időm és lehetőségem elmélkedni a csendben, amíg felértem a hegyre.

Oda mentem fel. Itt tudatosult bennem először, hogy ez meredek lesz.

A csúcson szürreális volt a látvány. Egyik irányból egy magasabb, havas csúcs látszott, a másik irányba nézve pedig a forró, száraz Death Valley. Az érezhetően tűző Nap ellenére fent felvettem a pólóra egy polár mellényt, mert a levegő hűvös volt. Megettem a második müzli szeletemet (úgyis, mint ebéd), ittam egy csomót – írták is, hogy erre figyelni kell, mert a hegyen nem érezni, hogy mennyire száraz a levegő, pedig az –, írtam a csúcson elhelyezett füzetbe, aztán elindultam lefelé. A felfelé tartó 2,5 órára szinte végig emlékszem, a lefelé tartó 1:45 órára szinte alig, gépiesen mentem el az autóig. Ott már határozottan kezdett meleg lenni.

Kilátás a Wildrose Peak-ről a Deat Valley-be. Ezért abszolút megérte feljönni.

A kirándulás mellé két helyet néztem ki magamnak, a Furnace Creek-i központot, ahol a park használati díjat kellett megfizetni, és a Zabrisky Point-ot. Ezek útba estek Las Vegas felé a Death Valley-t átszelő úton, ami mellett a leghíresebb látnivalók vannak. A hegyről lefelé folyamatosan emelkedett a levegő hőmérséklete, a Death Valley legmélyebb pontján 40°C-t mutatott az autó hőmérője. Este itt valahol 15-20°C között volt a hőmérséklet. Elméletben ezt mindenki tudja, mégis teljesen más megtapasztalni, az én hőháztartásomat napokra elkalibráltam: utána napokig teljesen véletlenszerűen fáztam vagy volt épp melegem.

Mivel a térerő hiánya és a szálláson levő internet kapcsolat lassúsága miatt még mindig nem tudtam bejelentkezni a családnál, a Zabrisky Point után már Vegas felé vettem az irányt. A kontraszt így a Death Valley csendje után még durvább volt, Vegas folyamatosan villog és zenél, éjjel is ébren van.

A hotelben volt wifi. A booking-on foglalt szobámra sajnos az online checkin nem működött, végig kellett állnom a sort, cserébe ingyen upgrade-elték a szobámat egy 2 nagy ágyas, óriási fürdőszobás verzióra. Otthon már reggel 8 felé járt, mire ágyba jutottam, úgyhogy sikerült elkapni végre Skype-on a családot és megnyugtatni őket, hogy még élek.